Az első és ötödik osztály testvér programjukon jó hangulatú, karácsonyi sorversenyt tartott a tornateremben, szaloncukor díjakkal.

A második és a hatodik osztály decemberi testvérosztály programját a közelgő ünnepre való hangolódással töltötte. A teadélutánt kézműves foglalkozás színesítette. Origami csillagot készítettek párban, melyekkel a termeiket dekorálják.

A 3. osztály és a 7. osztály testvérprogramja remek játékokkal telt. Először „bemutatkozós ” játékot játszottunk, majd egyperces szókereső játék következett, ahol mindenki bemutathatta milyen ékesszólóan tudja magát kifejezni. Végül varázszacskó hajtogatás zárta a foglalkozást. Jól telt a közös program, sokat nevettünk, jól szórakoztunk!

A 4. és 8. testvérosztályként egy közös karácsonyi váltóversenyenen vett részt. A gyerekek kirakóztak, memóriajátékot játszottak, öltöztettek, számokat kötöttek össze, azonban ezt mind úgy, hogy az idő és a sebesség sokat számított. A program jó hangulatban telt el.